A magyarok 78 százaléka tudott valamekkora összeget megtakarítani 2021-ben szemben a megelőző évi 67 százalékkal. Nőtt azok aránya is (10-ről 17 százalékra), akik számottevő, vagy kifejezetten jelentős összeget tudtak megspórolni - derül ki a KANTAR kutatásából, amely a Provident Pénzügyi Zrt. anyavállalata, az International Personal Finance (IPF) megbízásából készült.
2022. július 12. - A Kantar piackutató kilenc olyan országban vizsgálta a lakosság szubjektív pénzügyi helyzetét, ahol az IPF jelen van. A felmérésben Magyarország mellett Csehország, Lengyelország, Lettország, Észtország, Litvánia, Románia, Ausztrália és Mexikó vett részt.
A felmérésből kiderült, hogy 2020-hoz képest jelentősen javult a megkérdezettek megtakarítási képessége: míg az első járvány-sújtotta évben a válaszadók mindössze 10 százaléka állította, hogy havi szinten nagy, vagy számottevő összeget tudott megtakarítani, addig 2021-ben ez az arány 17 százalékra ugrott. 61 százalék vallotta azt, hogy egy kis összeget képes megtakarítani minden hó végén. A vizsgált európai országok közül a csehek és az észtek állnak a legjobban anyagilag a saját bevallásuk szerint: előbbiek közül minden második, utóbbiak közül minden harmadik tudott számottevő vagy jelentős összeget félretenni.
Általában mennyi pénze marad havonta, figyelembe véve a kiadásait és a bevételeit?
Miközben tehát a vizsgálatba bevont magyarok 78 százaléka tudott valamekkora összeget megtakarítani 2021-ben, addig 21 százalék állította, hogy anyagi helyzete ezt nem tette lehetővé. Ez utóbbi arány csökkenést mutat 2020-hoz képest, amikor még 27 százalék vallotta ezt. Összességében tehát javuló megtakarítási képességet jeleznek a számok a magyarok körében, ami jellemző trend a többi vizsgált országban is.
Ugyanakkor jelentős generációs eltérések figyelhetők meg a megtakarítási képességeket illetően. Jellemző, hogy az 55 év feletti magyar megkérdezettek körében a legalacsonyabb azok aránya (7%), akik számottevő vagy jelentős összeget tudtak félretenni, miközben minden negyedik 18-34 év közötti fiatal képes volt erre. Az 55 év feletti válaszadók 30 százaléka állította, hogy egyetlen fillért sem tud hó végén félretenni.
Eltérés mutatkozik a megtakarítások gyakorisága és mikéntje között is. Egyértelműen pozitív fejlemény, hogy 2020-hoz képest (10%) 2021-ben 15 százalékra nőtt azon magyarok aránya, akik állításuk szerint fix összeget tesznek félre minden hó végén. Ez a fajta tudatosság főként a 35-44 éves korosztályra jellemző. 21 százalék havi gyakorisággal, de változó összeget takarított meg, és nagyjából minden harmadik válaszadó tudott valamekkora összeget, de nem rendszeresen megspórolni az elmúlt 12 hónapban.
Körülbelül mennyi időre elegendőek személyes megtakarításai vagy pénzügyi tartalékai, ha elveszítené fő jövedelemforrását?
Ami az anyagi jellegű „túlélési esélyeket” illeti, a kutatás szerint 40 százalék az aránya azoknak, akik legalább fél évig tudnák finanszírozni magukat, ha hirtelen elveszítenék jövedelemforrásukat/munkahelyüket. Jelenleg 23 százalék vallotta, hogy nem rendelkezik semmilyen pénzügyi tartalékkal, amely némi emelkedést mutat 2020-hoz képest (19%), és 33% azok aránya, akik legfeljebb három hónapig bírnák eltartani magukat, váratlan jövedelemkiesés esetén. Ugyanakkor minden ötödik válaszadó van olyan erős anyagi helyzetben, hogy egy évig vagy akár tovább is meglenne jövedelem nélkül – ez utóbbi arány csekély mértékben emelkedett 2020-hoz képest.
„Pozitív trendeket tárt fel a kutatásunk a magyar lakosság megtakarítási képességeit illetően, amely örömteli fejlemény. Ugyanakkor a felmérésünk is mutatja, hogy az idősebb korosztályok anyagi helyzetének javulása jóval elmarad a fiatalok és a középkorúak helyzetétől, amit a megtakarítási képességek közötti jelentős eltérések is jeleznek. Szeretnénk mi is segíteni a lakosságnak abban, hogy ez a pozitív tendencia folytatódhasson, ezért 2022-ben az eddigieknél is több pénzügyi edukációs tevékenységet tervezünk. Tavaszi kampányunkban ügyfeleink jelentős részéhez eljuttattuk a családi költségvetés-tervező füzetünket, az év hátralévő részében pedig új kezdeményezéseket fogunk indítani, hogy megszólítsuk a fiatalokat, de nem feledkezünk meg az idősebb generációk tagjairól sem” – nyilatkozta Horváth Attila, a Provident Pénzügyi Zrt. gazdasági igazgatója.
A Provident Pénzügyi Zrt.-ről:
A Provident Pénzügyi Zrt. a londoni és varsói tőzsdén jegyzett International Personal Finance (IPF) nemzetközi pénzügyi vállalatcsoport égisze alatt működik, Magyarországon immár 18 éve meghatározó szereplője a személyi kölcsönök piacának. Az IPF tizenegy országban 2,4 millió ügyféllel rendelkezik, a magyar Provident 3.000 munkavállalója révén 230.000 ügyfelet szolgál ki. A cég elsősorban a kisebb összegű, rövid futamidejű, heti törlesztésű kölcsöneiről ismert; ám a hagyományos, átutalással folyósított személyi hitel mellé a magyar piacon egyedülálló módon opcionális otthoni kiszolgálást is kínál ügyfeleinek. A Provident az elmúlt években összesen 9 alkalommal nyerte el a Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban díjat, két alkalommal a Magyarország Legjobb Munkahelye címben részesült. A munkatársak a vállalat fennállása óta több mint 80.000 munkaórában segítettek önkéntesként oktatási, egészségügyi és szociális intézményeket szerte az országban. 2014-ben a Provident Pénzügyi Zrt. a Figyelő hetilappal közösen megalapította a Provident Társadalmi Hasznosság Díjat. Az elismerés azzal a céllal jött létre, hogy tevékenységükkel a társadalom egészére pozitív hatást gyakorló, más vállalkozások számára példát mutató cégeket ismerjen el.
Társadalmi felelősségvállalás
Provident Társadalmi Hasznosság Díj ismertető
Elismeréseink
A Családi Kasszasikerek Program
Környezetvédelem
Fontos tudnivalók
Fizetési moratórium
Hitelfelvétellel kapcsolatban
Kölcsönfelvétel előtt
Szerződéses dokumentumok
Munkáltatói jövedelemigazolás
Meghatalmazás
Elszámolási és forintosítási információk
Panaszkezelési tájékoztató
Örökösöknek szóló tájékoztató
Fizetési nehézség és fizetési késedelem
Magatartási kódex
Tájékoztató a magáncsődről
GYIK
Rólunk
Vállalatunkról
Küldetésünk
International Personal Finance
Széchenyi 2020
Amire büszkék vagyunk
Ügyfeleink
Akcióink
Visszaélés bejelentési rendszer
Sajtószoba
Karrier
Provident LinkedIn
Kapcsolat
Legfrissebb hírek
Jókenyér péksüteményekkel és Varró Dániel meséivel segíti a gyermekek felépülését a Provident
Múlik az inflációs sokk: több megtakarítás, kevesebb hitel a magyaroknál
Megnő a hitelfelvétel az iskolakezdés miatt
A pénzügyi önállóságban elért eredményeket díjazta a Provident és az Ökumenikus Segélyszervezet
Provident-kutatás: nagy kihívás a nyaralás az egyedülálló szülők számára
Hatvan a Provident nyugdíjasoknak szóló pénzügyi edukációs kampányának legújabb helyszíne
180 focilabdát gyűjtöttek a szurkolók a rászoruló családoknak
Fa- és cserjeültetéssel növelték a Budakeszi Vadaspark növényállományát
Tizedszer is elismerték a Providentet a rangos ügyfélélmény versenyben
FIZETÉSI MORATÓRIUM
Alternatív fizetés