Budapest, 2025. szeptember 26. – Nem volt hiány megható és emlékezetes pillanatokból a Provident Álombajnokság budapesti döntőjében: az FTC-MVM Népligeti Sportközpont pályáján az Ökumenikus Segélyszervezet észak- és dél-magyarországi Jelenlét pontjaira járó fiatal focistái több hónapos edzés és küzdelem után csaptak össze a bajnoki címért. A torna záróeseményén ráadásul a Fradi játékosai személyesen bátorították a hátrányos helyzetű településeken élő gyerekeket a mindent eldöntő meccsek előtt.
A Provident Pénzügyi Zrt. és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet esélyteremtő futball-programja a nyár folyamán olyan nehéz körülmények között élő gyerekek életében emelte központi tényezővé a közös sportolást, akik a mindennapokban hozzászoktak ahhoz, hogy az álmaik gyakran háttérbe szorulnak. Az edzések során azonban megtanultak hinni egymásban és önmagukban, és szenvedéllyel, kitartással játszottak a torna meccsein, hogy eljuthassanak a budapesti döntőig és hogy megmutassák: ők is képesek nagy dolgokra.
A több hónapos felkészítőprogram és a selejtező mérkőzések után szeptember 26-án az északi és déli regionális döntők győztesei, vagyis a 8–10 év közöttiek mezőnyében Vizsoly és Kastélyosdombó, a 11–14 évesek kategóriájában pedig Pere és Rinyaszentkirály csapata mérkőztek meg egymással az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban. A gyerekek mindent beleadtak: lelkesen, példamutató sportszerűséggel küzdöttek, a lelátón helyet foglaló szurkolókat is magával ragadta a játékuk öröme. Bár a döntő végén a bajnokoknak járó kupát a 8–10 év közöttiek mezőnyében Kastélyosdombó, a 11–14 évesek kategóriájában pedig Pere csapata emelhette a magasba, a pályát mindenki nyertesként hagyta el – életre szóló élményekkel gazdagodva.
A nap egyik fénypontjaként a gyerekek találkozhattak a Fradi játékosaival, ráadásul közös fotókat is készíthettek kedvenc labdarúgóikkal. Az eseményt egy exkluzív múzeumlátogatás és stadiontúra zárta, melyen a fiatal focisták megismerkedhettek a klub történetével, trófeáival.
Több mint egy focitorna
„Az Álombajnokság nemcsak a sport örömét nyújtotta a nehéz körülmények között élő fiataloknak: lehetőséget adott arra, hogy felfedezzék saját erejüket, és megtapasztalják az összefogás fontosságát. Azok az értékek, amelyeket a pályán megtanultak – a kölcsönös tisztelet, az együttműködés és az önmagukba vetett hit –, az élet minden területén segítik majd a boldogulásukat. Ez a program remek példa arra, hogyan lehet a társadalmi felelősségvállalást valódi élményekkel és lehetőségekkel megtölteni” – fogalmazott az együttműködés kapcsán Gáncs Kristóf, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet ügyvezető igazgatója.
„Inspiráló volt figyelni a gyerekeket a felkészülés hónapjaiban: kitartóan dolgoztak, támogatták egymást, és együtt küzdötték le a nehézségeket, miközben folyamatosan fejlődtek és tanultak. A Providentnél hiszünk abban, hogy társadalmi felelősségvállalási programjainkon keresztül pozitív változást teremthetünk a nehéz sorsú családok életében. Az Álombajnokság is remek lehetőség volt arra, hogy valódi értékeket közvetítsünk, és támogassuk a fiatalokat abban, hogy a legjobbat hozzák ki magukból” – hangsúlyozta Boczán Viktor, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója.
A Provident Pénzügyi Zrt. és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet együttműködésében megvalósuló programban több mint 180 gyerek dolgozott futballedzők segítségével azért, hogy fejlessze állóképességét, focitudását, valamint megtanuljon bízni önmagában és másokban, valamint csapattagként működni a pályán. A program egyszerre volt a rendszeres testmozgást ösztönző futballtorna és társadalmi küldetés: a résztvevő gyerekek olyan fontos készségeket sajátítottak el, amelyek a pályán túl is elkísérik őket, és segítenek nekik abban, hogy magabiztosabbá, kitartóbbá és együttműködőbbé váljanak a mindennapokban is.
A kezdeményezés számos ponton illeszkedik a Provident Pénzügyi Zrt. hosszú távú társadalmi felelősségvállalási stratégiájába, melynek kiemelt fókuszterülete a szociálisan rászoruló csoportok támogatása. Láthatatlanok programja keretében például a nehéz anyagi helyzetben élő társadalmi csoportok számára szeretne segítséget nyújtani a vállalat az alapvető pénzkezelési ismeretek átadásával és a pénzügyi tudatosság megerősítésével.
Társadalmi felelősségvállalás
Provident Társadalmi Hasznosság Díj ismertető
Elismeréseink
A Családi Kasszasikerek Program
Környezetvédelem
Fontos tudnivalók
Akadálymentesítési nyilatkozat
Hitelfelvétellel kapcsolatban
Kölcsönfelvétel előtt
Szerződéses dokumentumok
Munkáltatói jövedelemigazolás
Meghatalmazás
Elszámolási és forintosítási információk
Panaszkezelési tájékoztató
Örökösöknek szóló tájékoztató
Fizetési nehézség és fizetési késedelem
Fizetési moratórium
Magatartási kódex
Tájékoztató a magáncsődről
GYIK
Rólunk
Vállalatunkról
Küldetésünk
International Personal Finance
Etikai Kódex
Széchenyi 2020
Amire büszkék vagyunk
Ügyfeleink
Akcióink
Visszaélés bejelentési rendszer
Sajtószoba
Karrier
Provident LinkedIn
Kapcsolat
Legfrissebb hírek
Ők lettek az Álombajnokság győztesei
Kiskert program
Az esély bajnokai: a Fradi-pályán csapnak össze az Álombajnokság döntősei
Fokozódó pénzügyi nyomás nehezedik a magyar háztartásokra
Provident Álombajnokság
Egzisztenciális kérdés: ennyi pénzünk marad hó végén
Kiderült, kiktől szeretnek leginkább kölcsönkérni a magyarok
Lépésről lépésre az önálló élet felé
Provident Barométer: A megtakarítás lehetősége korosztályonként erősen eltér
„Ütős” együttműködés: a Provident a magyar ökölvívás mellé áll
Anyagi biztonság
A Provident ismét fát ültetett
Életmód és öngondoskodás
Provident kutatás 2025
Új nemzedék, új pénzügyi szokások
Tizenegyedszer a kiváló kiszolgálás élén
FIZETÉSI MORATÓRIUM
Alternatív fizetés