A Hajtás Pajtás nyerte a Provident Társadalmi Hasznosság Díjat

2015. október 16. - Idén a Hajtás Pajtás Kft. nyerte el a második alkalommal meghirdetett Provident Társadalmi Hasznosság Díjat, amelyet a pénzügyi vállalat a Figyelővel közösen, hagyományteremtő céllal alapított 2014-ben. A Hungarian Business Leaders Forum szakmai támogatásával felkért független bíráló bizottság úgy ítélte meg, hogy a futárszolgálat egy olyan mintaértékű hazai vállalkozás, mely működését hosszú távú fenntartható stratégiai gondolkodás és felelős üzleti magatartás jellemzi.

 

A díjat a Hajtás Pajtás képviseletében Sinka Károly ügyvezető igazgató vette át 2015. október 16-án, a Figyelő TOP200 Gálán. Az idén második alkalommal átadott díjat Magyarország egyik legszélesebb körű CSR programját működtető vállalata, a Provident és hazánk több évtizedes múltra visszatekintő gazdasági hetilapja, a Figyelő azzal a céllal alapította, hogy olyan Magyarországon működő vállalatoknak adjanak át elismerést, melyek szervezeti filozófiájukkal és tevékenységükkel követendő példaként szolgáljanak más vállalkozások számára, és működésükkel a társadalom egészére pozitív hatást gyakoroljanak.

A nyertes szervezet kiválasztását végző, a Provident és a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) által felkért, a magyar gazdaság és közélet kiemelkedő képviselőiből álló kuratórium számos kritériumot megvizsgált a jelöltek értékelése során. Az elismeréssel a kuratórium olyan vállalatot kívánt díjazni, mely gazdaságos, ugyanakkor értéket teremtő üzleti stratégiát alkalmaz, gazdaságilag kedvező, másolható és fenntartható terméket kínál. A kiválasztásnál kiemelt szempont volt továbbá, hogy a díjazott szervezet jövőt építő megközelítésével és hosszútávra tekintő innovatív szemléletmódjával versenyképes legyen.

„A tavalyi évhez hasonlóan, idén is számos izgalmas és rendkívül hasznos CSR programmal rendelkező szervezettel találkoztunk a jelöltek között. Idén egy olyan vállalatra esett a választásunk, amely amellett, hogy vállalati stratégiájával és működésével a fenntarthatóságra és környezettudatosságra törekszik, az általa kínált termék is ezt a látásmódot képviseli. A Hajtás Pajtás egy ilyen vállalkozás. A cég, biciklis futárszolgálatként kiemelt figyelmet fordít a környezettudatos szemléletmód minél szélesebb körben való terjesztésére, innovatív, újszerű eszközök alkalmazására, emellett központi szerepet játszott a hazai bicikliskultúra megteremtésében. Az ilyen elvek mentén működő vállalkozások elismerése rendkívül fontos. A Menedzserek Országos Szövetségének elnökeként, és egy több mint 4000 főt foglalkoztató nagyvállalat vezetőjeként tudom, hogy egy vállalkozás számára kulcsfontosságú szempont az eredményesség, de egy sikeres vállalat legfontosabb kritériuma a fenntartható fejlődésre való törekvés. A Provident Társadalmi Hasznosság Díjjal erre kívánjuk felhívni a figyelmet” - mondta el Szirmák Botond, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója.

 

„A Provident Társadalmi Hasznosság Díj megalapításával 2014-ben egy olyan hagyományt kívántunk megteremteni, mellyel olyan, a társadalom számára hasznos vállalatok munkáját ismerhetjük el, amelyek nem csupán stratégiájukban képviselik ezeket az elveket, de tevékenységüket is ennek megfelelően végzik. Nagy örömünkre szolgál, hogy 2015-ben egy új tagokkal - köztük a tavalyi év nyertesének képviselőjével - kibővült kuratórium közreműködésével választottuk ki a 2015-ös év nyertesét, a Hajtás Pajtást” – mondta el Czakó Borbála, a Czakó Borbála, a HBLF és a Kuratórium elnöke.

„A Provident Társadalmi Hasznosság Díj több mint 20 éves munka megkoronázása és elismerése. A vállalkozás 1993-ban jött létre. Az alapítók azért hozták létre ezt a vállalkozást, mert jobbá szerették volna tenni a környezetünket, egy új aspektusból megközelítve a társadalom szolgálatát. Hosszútávon gondolkodunk, a fenntartható fejlődés jegyében. A cég nem csupán egy üzleti vállalkozás, az egyre növekvő biciklis társadalom emblematikus úttörője. A Critical Mass rendezvénysorozat egyéb szervezetekkel együttműködve olyan infrastrukturális újításokat eredményezett, melyek egy élhetőbb Budapest képének formálásához járulnak hozzá” – mondta el Sinka Károly, a Hajtás Pajtás ügyvezető igazgatója.

 

A 2015-ös Kuratórium tagjai:

Czakó Borbála – HBLF elnök, EY globális igazgató, a Kuratórium elnöke, a Díj alapítója és fővédnöke

Lambert Gábor – a Figyelő főszerkesztője, a Díj alapítója és fővédnöke

Szirmák Botond – a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója, a Díj alapítója és fővédnöke

Szalay-Bobrovniczky-Kristóf – Századvég Alapítvány Kuratórium elnökhelyettese 

Glattfelder Béla – Gazdaságszabályozásért felelős államtitkár

Dr. Kovács Árpád – a Költségvetési Tanács elnöke

Bonifertné Szigeti Márta – a Regionális Környezetvédelmi Központ vezérigazgatója

Spaller Endre – a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal kapcsolati elnökhelyettese

Fürjes Balázs Zoltán – a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. Felügyelő Bizottságának elnöke

Szuba Jolanta – a Kossuth Kiadó könyvkiadási igazgatója (az előző évi győztes képviselője)

Bodó Teodóra – a Provident Pénzügyi Zrt. Vállalati és Kormányzati Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője

Szigeti Ádám – EMMI felsőoktatásért felelős államtitkárságának főosztályvezetője