2016. július 04. – A Provident nemzetközi reprezentatív kutatása szerint Magyarországon 81% azon háztartások aránya, melyek elégedettek, vagy legalábbis nem elégedetlenek anyagi helyzetükkel. A nyári terveket illetően a magyarok fele tervez hosszabb-rövidebb vakációt idén.
A Provident és anyavállalata, az International Personal Finance (IPF) által végzett, 8000 fős reprezentatív kutatás azt vizsgálta, hogy az IPF leányvállalatok egyes országaiban a lakosság mennyire elégedett jelenlegi életszínvonalával: terveznek-e nyaralást, illetve mennyit költenek utazásra és szabadidős programokra. A felmérésben a következő országok vettek részt: Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária és Litvánia.
Egyre elégedettebbek a magyarok a jelenlegi életszínvonalukkal
A válaszadók többsége (86%) elégedett vagy közömbös a jelenlegi életszínvonalával kapcsolatban. Magyarországon összességében a válaszadók 81%-a válaszolt így, ami a tavalyi évhez képest jelentős javulást mutat, hiszen 2015-ben ez a szám még csak 64% volt. Meg kell jegyezni azonban, hogy míg az európai válaszadók 47%-a volt kifejezetten elégedett az életszínvonalával, addig a magyaroknak mindössze 18%-a vélekedik így.
A felmérésben résztvevő országok lakosai közül a litvánok bizonyultak a legkevésbé, a lengyelek és a csehek pedig a leginkább elégedettnek jelenlegi életszínvonalukkal. Mindkét utóbbi ország esetén a válaszadók több mint fele megfelelőnek találta helyzetét. Magyarországon a kutatás közel azonos arányban talált olyan résztvevőket, akik kifejezetten elégedettek, illetve elégedetlenek az életszínvonalukkal.
2016-ban elsősorban az élelmiszerre és háztartási cikkekre fordított kiadásaikat növelték. Azok a külföldi válaszadók, akik a tavalyi évhez viszonyítva kevesebbet költöttek idén, főként az utazásra, szórakozásra illetve a háztartási cikkre fordított kiadásaikat fogták vissza. A legóvatosabb költekezőknek idén a litvánok, a bolgárok és a magyarok bizonyultak, legszabadabban pedig a románok költekeznek idén a kérdőívre adott válaszaik szerint. Azok a magyar válaszadók, akik 2015-höz képest többet költenek az idei évben, leginkább a fogyasztói és háztartási cikkre, valamint szórakozásra fordítanak többet, míg akik visszafogták kiadásaikat, szintén ezt a két területet, illetve a nyaralással kapcsolatos költségeket jelölték meg.
Arra a kérdésre, hogy mennyire jelentene problémát egy hirtelen, nem várt kiadás, a válaszadók 55%-a azt nyilatkozta, hogy nehézen tudnák kezelni a helyzetet.
Minden második válaszadó tervez idén nyaralást
A felmérésben résztvevők legnagyobb hányada (45%) tervei szerint otthon tölti éves szabadságát, 26% belföldi, 12% pedig külföldi utazást tervez idén. A résztvevő országok közül legnagyobb arányban a litvánok tervezik otthon tölteni szabadságukat, a legnagyobb valószínűséggel pedig a románok készülnek utazásra az idén. A nyaralással kapcsolatos kiadásokat illetően a válaszadók közel felének egyelőre nincsenek kiforrott pénzügyi elképzelései, csupán minden tízedik válaszadó nyilatkozta, hogy az idei évben többet fordít nyaralásra. Magyarországon is hasonló a helyzet. 52% bizonytalan jelenleg a nyaralás költségeivel kapcsolatban és 8% tervez idén többet költeni, a tavalyi büdzséhez képest. A megkérdezettek több mint fele úgy gondolja, hogy nem áll rendelkezésére elegendő összeg a nyaralás költségeinek fedezésére. Míg a cseh válaszadók inkább összegyűjtenék a szükséges pénzt, addig a magyarok és a litvánok külső pénzügyi forrásokat vennének igénybe. A magyarok a tavalyihoz hasonló összeget terveznek nyaralásra fordítani, a válaszadók 34%-a maximum 40.000 forintot költene idén erre a célra.
A Provident Pénzügyi Zrt.-ről:
A Superbrands díjas Provident Pénzügyi Zrt. a személyi kölcsönök piacának meghatározó szereplője immáron 15 éve Magyarországon. A vállalat brit hátterű, és 130 éves üzleti tapasztalattal bír. Anyacége, a Londoni Tőzsdén jegyzett International Personal Finance (IPF) nyolc országban 2.7 millió ügyféllel rendelkezik. Mintegy 3,500 munkatársával Magyarország legnagyobb munkáltatói közé tartozik, két alkalommal is elnyerte a Magyarország Legjobb Munkahelye címet (Aon Hewitt, 2012., 2014.), egyúttal 2012-ben a Közép-Kelet Európai régió hatodik legjobb munkahelyének választották. 2013-ban a Gallup Intézet a világ harminckét legjobb munkáltatója közé sorolta a pénzügyi vállalatot (Great Workplace Award), első magyar szereplőként a díj történetében. A Provident több mint 300 ezer ügyfelet szolgál ki 90 százalék feletti ügyfél-elégedettséggel. Az ügyfélkör a hitelképes magyar társadalom egészét leképezi. A Provident 2010-ben, 2011-ben, 2013-ban és 2014-ben is elnyerte a Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban Díjat. A vállalat szerteágazó CSR tevékenységet folytat, kollégáik az elmúlt években több mint 70 000 munkaórával segítettek önkéntesként oktatási és szociális intézményeket szerte az országban, emellett a Provident gazdasági és pénzügyi ismeretterjesztő programot is működtet (www.csaladikassza.hu).
Társadalmi felelősségvállalás
Provident Társadalmi Hasznosság Díj ismertető
Elismeréseink
A Családi Kasszasikerek Program
Környezetvédelem
Fontos tudnivalók
Fizetési moratórium
Hitelfelvétellel kapcsolatban
Kölcsönfelvétel előtt
Szerződéses dokumentumok
Munkáltatói jövedelemigazolás
Meghatalmazás
Elszámolási és forintosítási információk
Panaszkezelési tájékoztató
Örökösöknek szóló tájékoztató
Fizetési nehézség és fizetési késedelem
Magatartási kódex
Tájékoztató a magáncsődről
GYIK
Rólunk
Vállalatunkról
Küldetésünk
International Personal Finance
Széchenyi 2020
Amire büszkék vagyunk
Ügyfeleink
Akcióink
Visszaélés bejelentési rendszer
Sajtószoba
Karrier
Provident LinkedIn
Kapcsolat
Legfrissebb hírek
Jókenyér péksüteményekkel és Varró Dániel meséivel segíti a gyermekek felépülését a Provident
Múlik az inflációs sokk: több megtakarítás, kevesebb hitel a magyaroknál
Megnő a hitelfelvétel az iskolakezdés miatt
A pénzügyi önállóságban elért eredményeket díjazta a Provident és az Ökumenikus Segélyszervezet
Provident-kutatás: nagy kihívás a nyaralás az egyedülálló szülők számára
Hatvan a Provident nyugdíjasoknak szóló pénzügyi edukációs kampányának legújabb helyszíne
180 focilabdát gyűjtöttek a szurkolók a rászoruló családoknak
Fa- és cserjeültetéssel növelték a Budakeszi Vadaspark növényállományát
Tizedszer is elismerték a Providentet a rangos ügyfélélmény versenyben
FIZETÉSI MORATÓRIUM
Alternatív fizetés