Pénzügyi és egészségügyi edukációban részesültek a pápai nyugdíjasok

2023. november 28., Pápa – Három alkalommal tartanak egészségügyi, valamint pénzügyi edukációt a pápai nyugdíjasoknak. A Provident Pénzügyi Zrt. és a Semmelweis Egyetem jóvoltából a Nyugdíjas Akadémia keretében az egészségügy területén belül a helyes táplálkozással és a mozgással kapcsolatos tudnivalókról, pénzügyi témában pedig az alapvető pénzügyi ismeretekről és a különféle csalási módszerek elleni hatékony védekezésről hallhatnak érdekes előadásokat a résztvevők. Az első alkalmat a mai napon tartották, a következőre december 5-én kerül sor, a rendezvénysorozatot pedig a jövő januárban tartandó esemény fogja lezárni.

A pápai Jókai Mór Városi Könyvtárban tartották meg a három alkalmas Nyugdíjas Akadémia első rendezvényét, amelyet a Provident Pénzügyi Zrt. szervezett a település nyugdíjasai számára a Semmelweis Egyetem közreműködésével. 

Az eseményen a pénzügyi szolgáltató szakemberei beszéltek az általános pénzügyi ismeretekről, segítve az idősebb generáció tagjait a digitális pénzügyekben való könnyebb eligazodásban.

„Felelős hitelezőként számunkra kiemelten fontos az, hogy aktívan támogassuk a társadalmat, amelyben működünk, amelybe az idősebb generáció is beletartozik. Az a célunk ezzel a kezdeményezéssel, hogy támogassuk őket abban, hogy könnyebben mozogjanak a modern pénzügyi világban, és hogy felhívjuk figyelmüket a pénzügyeik tudatos kezelésének fontosságára” – fogalmazott Pálfalvi Márta, a Provident Pénzügyi Zrt. vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgatója az esemény kapcsán.

„Pápa hivatalosan is idősbarát település, a kormánytól 2021-ben kaptuk meg az Idősbarát Önkormányzat díjat. A díjnál fontosabb azonban, hogy szépkorú lakosaink a mindannapokban is érezzék, hogy fontosak a város számára, és biztonságban élhetnek a helyi közösségben. Ennek nagyon fontos elemei az egészség és a stabil pénzügyi helyzet, ezért döntöttünk úgy, hogy a teret adunk a Provident Nyugdíjas Akadémiának, aminek keretében ezekről a témákról részletes információkat kapnak nyugdíjas polgáraink – mondta el dr. Áldozó Tamás polgármester.

A program második felében Rácz Fanni, a Semmelweis Egészségfejlesztési Központ munkatársa, okleveles rehabilitációs szakember tartott előadást és adott gyakorlati tanácsokat az érdeklődőknek a rendszeres testmozgással kapcsolatban.

A következő alkalom december 5-én kerül megtartásra a városi könyvtárban. Az előadás témája pedig az SMS-es, illetve telefonos csalásokkal szembeni védekezés, valamint a dietetika lesz.

A harmadik eseményre, mely egyben a program zárása is, 2024. január 30-án kerül sor, ahol dr. Papp Magor háziorvostan szakorvos, a Semmelweis Egészségfejlesztési Központ igazgatója beszél a gyógyszerszedési szokásokról.

Pénzügyi oldalról pedig a megtakarítások képzése és kezelése, tudatos tervezés fontossága kerül terítékre.

 

 

A Provident Pénzügyi Zrt.-ről:

A Provident Pénzügyi Zrt. a londoni és varsói tőzsdén jegyzett International Personal Finance (IPF) nemzetközi pénzügyi vállalatcsoport égisze alatt működik, Magyarországon immár 22 éve meghatározó szereplője a személyi kölcsönök piacának. Az IPF kilenc országban 2,4 millió ügyféllel rendelkezik, a magyar Provident 2300 munkavállalója révén 210.000 ügyfelet szolgál ki. A cég elsősorban a kisebb összegű, rövid futamidejű, heti törlesztésű kölcsöneiről ismert; ám a hagyományos, átutalással folyósított személyi hitel mellé a magyar piacon egyedülálló módon opcionális otthoni kiszolgálást is kínál ügyfeleinek. A Provident az elmúlt években összesen 9 alkalommal nyerte el a Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban díjat, három alkalommal a Magyarország Legjobb Munkahelye címben részesült. A munkatársak a vállalat fennállása óta több mint 90.000 munkaórában segítettek önkéntesként oktatási, egészségügyi és szociális intézményeket szerte az országban. Ennek kiemelkedő példája a vállalat által 2008-ban létrehozott Családi Kasszasikerek program, amely az idei évtől megújult formában érhető el. A program weboldalán hasznos tudásanyagot, naprakész, releváns ismereteket adnak át a látogatóknak a mindennapi pénzügyek világáról. 2014-ben a Provident Pénzügyi Zrt. a Figyelő hetilappal közösen megalapította a Provident Társadalmi Hasznosság Díjat. Az elismerés azzal a céllal jött létre, hogy tevékenységükkel a társadalom egészére pozitív hatást gyakorló, más vállalkozások számára példát mutató cégeket ismerjen el.