Az Országgyűlés a 2011. évi CXXII. törvény megalkotásával létrehozta a teljes lakossági hitelnyilvántartást, amelynek értelmében a korábbi negatív adós lista mellett a pozitív adósok adatai is tárolásra kerülnek a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR).

A KHR-be való adattovábbítás, illetve tárolás célja, hogy a hitelnyújtók rendelkezésére álljon egy zárt rendszerű adatbázis, és így lehetővé váljon a hitelképesség megalapozottabb megítélése, a felelős hitelezés feltételeinek teljesítése és a hitelezési kockázat csökkentése, mind az adósok, mind pedig a hitelintézetek biztonsága érdekében. A KHR-ben kizárólag a törvényben meghatározott adatok tárolhatók, és az adatok kizárólag a törvényben meghatározott célokra használhatók fel. 

Társaságunknak a KHR felé adatátadási kötelezettsége így nemcsak a fizetési kötelezettség elmulasztása, valamint a visszaélés eseteiben áll fenn, hanem az újonnan létrejövő kölcsönszerződésre vonatkozóan is szükséges referenciaadatokat a szerződés megkötését követően a KHR részére továbbítani.

Ezen felül pedig a még ki nem egyenlített kölcsönnel rendelkező ügyfeleink személyes, illetve szerződéses adatait is továbbítani szükséges a Központi Hitelinformációs Rendszerbe. Erre tekintettel, tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a következő hetekben, legkésőbb 2012. január közepéig tájékoztató levelet kapnak a KHR-re irányadó szabályokról, a nyilvántartás céljáról, az ügyfeleket megillető jogokról, illetve a KHR pozitív listába továbbítandó kölcsönszerződése(ik), valamint egyes személyes adataik tartalmáról.  A tájékoztató levéllel kapcsolatban Önnek teendője csupán abban az esetben keletkezik, ha a megküldött adatokat pontosítani kívánja (ezt megteheti írásban a 1382 Budapest, Postafiók 12. címre küldött levélben).

Felhívjuk ügyfeleink szíves figyelmét, hogy az értesítő levelekben közölt egyenleg a napi kamatszámítás miatt eltérhet az aktuális egyenlegtől, illetve – ahogy az az értesítésben is feltüntetésre került – az egyenleg a levél kiküldési időpontját megelőző két héttel korábbi állapotot tükröz. Felhívjuk továbbá a figyelmet arra, hogy a kölcsönszerződés aktuális egyenlege nem kerül továbbításra a KHR felé.

 A Központi Hitelinformációs Rendszerrel kapcsolatban részletes tájékoztatás található a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének alábbi kiadványában.