A Mozgásjavító Általános Iskola körüli felújítási munkálatokkal első fővárosi állomásához érkezett a Provident Pénzügyi Zrt. 10. Születésnapi Önkéntes Programja. A pénzügyi vállalat 100 önkéntesét ezúttal a Való Világ második helyezettje, Jerzy és az Appril Project táncos formáció tagjai segítették a munkában.
Az intézményben közel kétszáz mozgáskorlátozott gyermek oktatásával, nevelésével, mozgásfejlesztésével, egészségügyi ellátásával és rehabilitációjával foglalkoznak.

"Intézményünk kiemelt pedagógiai célja, hogy önállóságra nevelje a mozgáskorlátozott gyerekeket, kialakítsa bennük az egészséges énképet, önbizalmat és sikerélményt biztosítson számukra. Ezért is örültünk a Provident által meghirdetett pályázatnak, hiszen az önkéntesek munkájának köszönhetően többek között kiürült az iskola eddigi lomtára, ahol rengeteg felesleges kacat halmozódott fel az évek során. A kipakolt helyiségben új osztálytermet alakítunk ki, ahol az önálló életvitelre készítjük majd fel a tanulóinkat." - hangsúlyozta Nagyné Fatalin Andrea, a Mozgásjavító Általános Iskola igazgatóhelyettese.

Szirmák Botond, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója kifejtette: "Az iskolában tanuló közel kétszáz mozgáskorlátozott gyermeknek sokkal több akadállyal kell megküzdenie, mint szerencsésebb, egészséges társaiknak. Ezért is örülünk, hogy önkénteseink ott segíthetnek, ahol valóban szükség van a munkájukra. Személyesen is szeretném megköszönni mindenkinek, aki szavazatával vagy önkéntesként támogatta a programot és a kollégáinknak, hogy a kezdeményezés mögé álltak."