Az Aquaprofit Műszaki, Tanácsadási és Befektetési Zrt. nyerte a Provident Társadalmi Hasznosság Díját

2016. október 17. – Idén a vízminőség javítása, vízi-közmű fejlesztések, egészséges vízbázisok felkutatása terén kimagasló eredményeket elért Aquaprofit nyerte a harmadik alkalommal átadott Provident Társadalmi Hasznosság Díjat. Az elismerést odaítélő kuratórium indoklása szerint az Aquaprofit egy olyan cég, mely szervezeti filozófiájával, tevékenységével példaként szolgálhat más hazai vállalkozások számára.

Az immár harmadik alkalommal meghirdetett Provident Társadalmi Hasznosság Díjat az idei évben az Aquaprofit képviseletében Nádasi Tamás elnök és Udud Péter vezérigazgató vették át 2016. október 14-én a Figyelő TOP 200 Gálán. Az Aquaprofit fennállása óta jelentős eredményeket ért el többek között a gyógy- és termálvizek hasznosításában, a hazai ivóvizek minőségének javításában. A cég tervezte Magyarország ivóvízminőség-javító programját, melynek eredményeként 1000 település jut egészségesebb ivóvízhez költséghatékony módon.

Az idén tizenöt éves Provident Pénzügyi Zrt. és a Figyelő, hazánk egyik legolvasottabb, évtizedes múltra visszatekintő gazdasági hetilapja 2014-ben azzal a céllal alapította a díjat, hogy olyan példaértékű vállalatokat díjazzon, melyek működését hosszú távú fenntartható stratégiai gondolkodás és felelős üzleti magatartás jellemzi. A Díj szakmai támogatója a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF), mely a felelős vállalatirányítás iránt elkötelezett cégeket és vezetőket fogja össze. A nyertes kiválasztását a Provident és a HBLF által felkért, a hazai gazdaság és közélet kiemelkedő képviselőiből álló kuratórium végzi minden évben.

A Provident Társadalmi Hasznosság Díj a társadalmi, környezeti kihívásokra új, innovatív és fenntartható válaszokat adó cégeket honorálja, melyek gazdaságilag kedvező, legjobb gyakorlatként helytálló termékeket vagy szolgáltatásokat hoznak létre, és előremutatóak az infrastruktúra, energia, élelmezés és víz, oktatás, egészségügy, kultúra és egyéb területeken. Az elmúlt két évben olyan példaértékű vállalkozások kapták a díjat, mint a minőségi könyvkiadásban élen járó Kossuth Kiadó és a Hajtás Pajtás biciklis futárszolgálat.

„A társadalmi felelősségvállalás mindig is kiemelten fontos volt a Provident számára, az elmúlt tizenöt év alatt munkatársaink 70 000 önkéntes munkaórában segítettek egészségügyi, oktatási intézményekben az ország számos pontján. Gazdasági és pénzügyi ismeretterjesztő programunk, a Családi Kasszasikerek több mint 30 000 állampolgárt és 300 szakembert ért el az elmúlt években. Három évvel ezelőtt azért alapítottuk a Provident Társadalmi Hasznosság Díjat, hogy olyan vállalatokat díjazzunk, melyek nem csak az üzleti szempontokat figyelembe véve működnek, hanem társadalmunkat is újító innovációkkal, megoldásokkal segítik, és azokat fenntartható módon valósítják meg” – mondta el Bodó Teodóra, a Provident Pénzügyi Zrt. Vállalati és Kormányzati Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője.

„A Provident Társadalmi Hasznosság Díj alapításával az volt a célunk, hogy olyan vállalatokat jutalmazzunk, melyek kiemelt figyelmet fordítanak a fenntartható fejlődésre, működésükkel pozitív példaként szolgálnak más hazai vállalkozások számára. Nagy örömünkre szolgál, hogy az idei évben már két olyan tagot köszönthettünk a díj elbírálásában közreműködő kuratóriumban, akik maguk is megkapták ezt az elismerést. Évről évre egyre nehezebb dolga van a kuratóriumnak a győztes kiválasztásában, de meggyőződésem, hogy idén is jó helyre került ez a különleges vállalati elismerés” – mondta el Czakó Borbála, a HBLF és a Kuratórium elnöke.

„Nagy öröm számunkra, hogy díjazottként itt lehetünk az év egyik legfontosabb üzleti eseményén, és átvehetünk egy ilyen rangos elismerést, mint a Provident Társadalmi Hasznosság Díj. Cégünk mottója a vízzel való törődés, a természettől a fogyasztóig. Vállalatunk 22 év alatt közreműködött az ország ivóvízminőségének javításában, gyógy- és termálfürdők fejlesztésében. A Balaton vízminőségét javító Kis-Balaton projektünknek köszönhetően a Balaton mára Európa egyik legtisztább vizű tava. De tudjuk, hogy ezek a fejlesztések nem valósulhattak volna meg mintegy 100 elhivatott kollégánk nélkül, így ezúton is szeretném megköszönni a munkájukat. A jövőnk egyik legfontosabb kérdése a vízgazdálkodás, a tiszta ivóvízhez való hozzáférés. Mi erre tettük fel az életünket, és ez a díj megerősít abban, hogy jó úton járunk” – mondta el Nádasi Tamás, az Aquaprofit Műszaki, Tanácsadási és Befektetési Zrt. elnöke, aki a vállalat vezérigazgatójával, Udud Péterrel közösen vette át a díjat.

További információ: https://www.youtube.com/watch?v=b28mYjHcwvc

A 2016-os Kuratórium tagjai:

  • Czakó Borbála – HBLF elnök, EY globális igazgató, a Kuratórium elnöke, a Díj alapítója és fővédnöke
  • Lambert Gábor – a Figyelő főszerkesztője, a Díj alapítója és fővédnöke
  • Szirmák Botond – a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója, a Díj alapítója és fővédnöke
  • Szalay-Bobrovniczky Kristóf – Magyar Köztársaság Londoni Nagykövete
  • Dr. Kovács Árpád – a Költségvetési Tanács elnöke
  • Bonifertné Szigeti Márta – a Regionális Környezetvédelmi Központ vezérigazgatója
  • Spaller Endre – a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal kapcsolati elnökhelyettese
  • Szuba Jolanta – a Kossuth Kiadó könyvkiadási igazgatója (a két évvel ezelőtti győztes képviselője)
  • Bodó Teodóra – a Provident Pénzügyi Zrt. Vállalati és Kormányzati Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője
  • Szigeti Ádám – EMMI felsőoktatásért felelős államtitkárságának főosztályvezetője
  • Kürti Gábor Dezső - a Hajtás Pajtás ügyvezető igazgatója (az előző évi győztes képviselője)